Elérkezett a várva várt nap. 🙂
A 9. EKO osztály Tatabányára kirándult.
A kirándulás nagyon jól sikerült.
Volt 5D-s filmnézés, fára mászás, galamb vadászat, óriási fagylalt evés, pancsolás.
GRATULÁLUNK!
Tatabányán a Ki Mit Tud területi döntőn 5 megye képviseltette magát.
Három kategóriában hoztuk el az első helyezést,s ezzel lehetőséget nyertünk a kiskőrösi országos megmérettetésre.
Büszkék vagyunk a „Az egy hajóban evezünk” és az „EGY(MÁS)” csapatra valamint Balogh Alexandra szólóénekesünkre.
A 10. osztály és a 12. osztály diákjai nagy izgalommal várták az osztálykirándulást. 2014. június 3-án autóbusszal mentünk Tatabányára majd ott átszálltunk egy másik autóbuszra, amely elvitt Tatára. Miután leszálltunk a buszpályaudvaron, elsétáltunk a tatai várhoz. Az út fáradalmai után felfrissítettük magunkat, majd bementünk a vár múzeumába, ahol sok érdekességet láthattunk a régi korokról. A történelmi utazást követően a tavon hajókáztunk, s átmentünk a tó túloldalára, ahonnan a fagyizóba vezetett az utunk.
Ismét buszra szálltunk s Tatabánya felé vettük az irányt, miközben a következő buszunkra vártunk Tatabányán, ettünk jégkrémet illetve mozgólépcsőztünk.
Horváth András
Ismét kirándulni vittük általános iskolás diákjainkat. Az úti cél: Tatabánya, Várgesztes, Majkpuszta, Oroszlány. A kezdetben borús idő is verőfényes napsütéssé változott diákjaink lelkesedését és érdeklődését látva. Öröm volt látni, ahogy a sok kék „póló” érdeklődéssel vette birtokba a Szelim barlangot, kitartással mászta meg az oda és vissza vezető utat, ahogy találgatták a Várgesztesi vár történetét és ahogy tekintetük a tóra meredt, hogy ki látja meg az első halat jelző karikákat a víz tükrén. Élményekkel telve, fáradtan érkeztünk haza.