Tag Archives: természet
A 2017/2018-as tanévben is célul tűztük ki, hogy foglalkozzunk környezetünk, természetünk védelmével, fenntarthatóságával.
Az iskola díszítését igyekeztünk természetes anyagokból, illetve újra felhasznált anyagok segítségével megoldani. Az eredmény így is nagyon szép és mutatós lett. A tanulók sokat tanulhattak belőle.
Szent Mihály napon Tőröspusztán voltunk, ahol természeti környezetben tölthettünk el teljes napot, állatokat, növényeket megfigyelve, a jó levegőn mozogva.
November 16-án városi szintű rendezvényen, a madárodú tisztításon vettünk részt a Szent István parkban.
Március 23-án intézményünk idén is csatlakozott a városi Környezetvédelmi és Madárbarát naphoz, ahol több különböző területen izgalmas kihívásokkal találkozhattak, madárbemutatón vehettek részt.
Április 23-27-ig csatlakoztunk az országos „Fenntarthatósági témahéthez”, amely keretében minden nap más témákat vettünk górcső alá: fenntarthatóság, 2018. védett értékei, tudatos vásárlás, épített és természeti környezet védelme. A témákban plakátokat készítettünk és helyeztünk ki az aulában, különlegessé téve ezzel is környezetünket.
Az Erdőmentő Alapítvány segítségével diákjaink egy része eljutott a Csipkebogyó erdei táborba, amely a Vértes szívében helyezkedik el, és ott eltölthetett két nagyon tartalmas napot, amely során kirándultak, csillagászkodtak, vízi élőlényeket vizsgáltak meg, odúkat ellenőrzitek, és madarakat gyűrűztek és figyelhettek meg közvetlen közelről.
Pedagógusaink és diákjaink idén is csatlakoztak az országos „Zölden jobb” mozgalomhoz, felhívva a figyelmet a környezet védelmének fontosságára.
A tanévben két alkalommal papírhulladék gyűjtés segítségével tanultuk meg a hulladék újra felhasználását gyakorlatban.
Tanórákon, különböző tantárgyak keretében foglalkoztunk a fenntarthatóság témaköreivel, pl. energiatudatosság, szelektív hulladékgyűjtés, tudatos magatartás a természetben.
Aktív ökoiskolai tanévet zártunk!